11 mesefilm, amit nagyon várunk 2019-ben

Csokorba gyűjtöttük azokat a mesefilmeket, amelyet érdemes lesz megnézni a gyerkőcökkel jövőre.

Évről-évre nagy izgalommal várjuk, hogy milyen új rajzfilmeket, animációs filmeket és élőszereplős mesefilmeket mutatnak be az alkotók. Sajnos 2018-ben nem volt sok ilyen alkotás, de jövőre szerencsére már tobzódni fognak a mozik a jobbnál-jobb, színes és vicces mesékből. 2019 a nagy folytatások és újragondolások éve lesz, de láthatunk majd teljesen új ötletekkel bíró meséket is. Íme, a jövő év legjobban várt meséi, trailerekkel:

Az oroszlánkirály

Az oroszlánkirály című rajzfilm újrafeldolgozását 2016-ban jelentette be a Disney a szintén Favreau által rendezett A dzsungel könyve sikerének köszönhetően. A szereplők jelentős része 2017 első hónapjaira aláírta szerződését, így a film forgatása 2017 közepén kezdődött meg Los Angelesben bluebox technika használatával. A film bemutatója 2019. július 19-én várható az Egyesült Államokban, a tervek szerint hazánkban egy nappal korábban kerül majd a mozikba.

Aladdin

Izgalmas történet a megnyerő utcai suhancról, Aladdinról és a bátor és szabad akaratú Jázmin hercegnőről, akik közös jövőjének kulcsa egy Dzsinn lehet. A Disney 1992-es animációs klasszikusa alapján készült filmben Guy Ritchie rendező a rá jellemző szélsebes, sajátos látványú…
Az Aladdin 2019-ben bemutatásra kerülő amerikai film, amely az 1992-ben bemutatott azonos című rajzfilm valós díszletekkel készült élőszereplős filmváltozata. 2019. május 23-től már megnézhetjük a magyar mozikban.

Kémesítve

Lance és Walter. Egyikük egy szuper menő, lehengerlő kém, a másik pedig a zseni, aki a szuper menő kütyüket találja fel neki. Egy nem várt esemény miatt rákényszerülnek, hogy úgy bízzanak egymásban, mint még soha, ha meg akarják menteni a világot. Hazai bemutató: 2019. augusztus 22

Dumbó

Max Medici cirkuszigazgató a korábbi csillag, Holt Farrier és gyermekei segítségét veszi igénybe egy újszülött elefánt gondozásához, amit túlméretezett fülei nevetség tárgyává tesznek az egyébként is küszködő cirkuszban. Ám mikor felfedezik, hogy Dumbó képes repülni, a cirkusz. Magyar premier: 2019. március 28.

Így neveld a sárkányodat 3.

Ami egy kamasz viking és egy félelmetes Éjfúria sárkány meglepő barátságaként indult, nagyszabású trilógiává nőtte ki magát, mely végig követi hőseink életét. Ebben a mostani fejezetben Hablaty és Fogatlan végre megtalálják igazi rendeltetésüket. Hablaty a falu főnöke lesz. A hazai mozik 2019. február 21-én mutatják be.

A kis kedvencek titkos élete 2.

A 2016-os kasszasiker folytatása arról, mit művelnek kedvenceink minden nap, miután mi elmentünk munkába vagy iskolába. Az első rész produkálta az eredeti vígjátékok közül a legjobb nyitó bevételt, a nem animációs filmeket is beleértve. A rendező ismét Chris Renaud (a Gru-filmek, Lorax), az író pedig Brian Lynch (Minyonok), a producer pedig az Illumination alapítója és nagyfőnöke, Chris Meledandri. Bemutató dátuma: 2019. július 4.

Pokémon – Pikachu, a detektív

A világ egyik legismertebb animált figurája végre a filmvásznon, egy élőszereplős vígjátékban kapott főszerepet. A lények teljesen reálisak, és tökéletesen illeszkednek az emberek világába: ettől válik a vígjáték igazán látványossá és különlegessé! Magyar premier: 2019. május 9.

Ralph lezúzza a netet

A Rontó Ralph folytatásában hátrahagyjuk a játéktermet, hogy felfedezzünk egy ismeretlen, végeláthatatlan és izgalmakkal teli világot: az internetet – amit Ralph talán nem ront el teljesen. A videojátékok bajkeverője, Ralph, és a szintén kívülálló Vanellope von Cukk kockázatos utazásra indulnak a világhálóra, hogy kerítsenek egy pótalkatrészt Vanellope játékához, a Sugar Rushhoz. Ez a hely azonban cseppet sem olyan lesz, mint amire számítanak. 2019. január 10-től nézhetjük meg a mozikban.

A Lego-kaland 2

Már 5 éve fantasztikus minden, de egy új fenyegetés érkezik: LEGO DUPLO® megszállók az űrből, akik gyorsabban rombolnak, mint amelyen gyorsan újjá lehet építeni a dolgokat. Bemutató: 2019. február 7.

Állati jó kekszek

Owen élete lélekölő munkája körül forog, így nem sok ideje marad imádott feleségére és aranyos kislányukra. Nagy az öröm, amikor a rég elfeledett nagybácsija rá hagyja vándorcirkuszát, így mostantól közös gyerekkori álmuknak szentelhetik magukat. Ám a cirkusz elvesztette régi fényét: állatok már nincsenek, a társulat tagjai pedig túl öregek ahhoz, hogy fellépjenek. Owen bácsikájának azonban van egy titka, ami egy csapásra megoldhatja minden gondjukat. Egy rejtélyes dobozban mágikus kekszek lapulnak, amelyekkel olyan állattá változhatsz a porondon, amilyenné csak szeretnél. A fiataloknak azonban túl kell járnia a nagybácsi gonosz testvérének eszén, aki sajnos ismeri a doboz titkát és fáj a foga a mágikus kekszre. Hazai premier: 2019. május 2.

Csodapark

A Csodapark egy eszméletlen vidámpark történetét mutatja be, ahol egy határtalan kreativitással megáldott kislány képzelete életre kel. June, az élénk fantáziájú kislány egy erdő mélyén lapuló különleges vidámparkba botlik. A park telis-tele van beszélő állatokkal és jobbnál-jobb játékokkal, mindeközben viszont káosszal is. A kislány rádöbben, hogy a park valójában az ő fantáziájának szüleménye, ezért az ő feladata rendet tenni. June küldetése, hogy az állatok segítségével megmentse a Csodaparkot. Bemutató dátuma: 2019. április 18.

spot_imgspot_img

Legutóbbi csutkaságok

Miért vált nélkülözhetetlenné a papír kéztörlő a mindennapokban?

A papír kéztörlő mára észrevétlenül beépült a mindennapi életünkbe....

A kutyák szájhigiéniája épp olyan fontos, mint a miénk

Sok gazdi számára talán meglepő, de a statisztikák világosan...

Mit jelent fácánnal álmodni?

Az álmok világa rejtélyes és szimbólumokban gazdag, ahol a...

Mit jelent lámpával álmodni? – Teljes álomfejtések és értelmezések

Az álmok világa egy rejtélyes táj, ahol a tudatalattink...

Terhességi teszt: mikor érdemes elvégezni, pontossági tényezők és helyes leolvasás

A két csík megjelenésére való várakozás pillanatai egyszerre lehetnek...

WordPress weboldal készítés vállalkozóknak: lépésről lépésre útmutató kezdőknek

Egy modern vállalkozás számára a digitális jelenlét már nem...

Csutkás kategóriák

Földünk

Mintha egy Disney-filmből bukkant volna elő – Mont-Saint-Michel, a francia mesekastély

Victor Hugo, XIX. századi francia író-költő szerint, Mont-Saint-Michel nem...

Lenyűgöző könyvtárak a világ minden tájáról

A világon megtalálható könyvtárak mindegyike egészen különleges a maga...

Papakolea gyönyörű zöld homokos tengerpartja

Ka Lae közelében található meg Papakolea, amely az USA...

A Jindo sziget csodája

Dél-Korea harmadik legnagyobb szigete a Jindo. Évente összesen két...

Indonézia búvárparadicsoma: Raja Ampat

Ez a világon egyedülálló élővilággal rendelkező földrész Indonéziához tartozik,...
spot_imgspot_img

2 COMMENTS

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Hasonló csutkaságok

Karácsonyi ajándékötletek 4-10 éves gyerekeknek: Praktikus, szórakoztató és szeretettel válogatott

Olyan ajándékot keres, amely a gyerekeknek tényleg tetszeni fog – és egy hét múlva nem fog eltűnni az ágy alatt? Összeállítottunk egy válogatást bevált karácsonyi ajándékötletekből 4–10 éves gyerekeknek, amelyek ötvözik a játékot, a fejlődést, az örömöt és...

Vuk mesekvíz

Szeretnéd tesztelni, mennyire emlékszel a Vuk rajzfilmre, az egyik legemlékezetesebb és legnépszerűbb magyar mesére? Ez a játék nem csak szórakoztató, de arra is ösztönöz, hogy újra felfedezzük a klasszikus meséket. Vuk története számtalan fontos tanulsággal...

A nagy Így neveld a sárkányodat mesekvíz!

Szeretnél egy kalandos utazásra indulni a sárkányok és vikingek világába? Akkor neked való ez a kvíz! Az "Így neveld a sárkányodat" egy lenyűgöző mesesorozat, ami tele van izgalommal, kalanddal és humorral. A Hibbant-szigeti vikingek és...

Ízületi támogatás minden életkorban: hogy kutyánk idős korban is fájdalmak nélkül élhessen

A kutyák ízületeinek védelme nem csupán időskorban válik fontossá – már kölyökkortól kezdve figyelmet érdemel ez a terület. Az ízületi támogatás korai elkezdése meghatározza kedvencünk életminőségét és mozgásképességét minden életszakaszban. A kutyák ízületei óriási terhelésnek vannak...

Karácsonyi ajándékötletek 4-10 éves gyerekeknek: Praktikus, szórakoztató és szeretettel válogatott

Olyan ajándékot keres, amely a gyerekeknek tényleg tetszeni fog – és egy hét múlva nem fog eltűnni az ágy alatt? Összeállítottunk egy válogatást bevált karácsonyi ajándékötletekből 4–10 éves gyerekeknek, amelyek ötvözik a játékot, a fejlődést, az örömöt és...