Elkezdődött a Demóna 2 forgatása

Egy-két hónapja nem másról szóltak a hírek, minthogy nagysikerű Demóna is folytatást kap. Nos, a hír igaz volt, a Disney hivatalosan is bejelentette, hogy megkezdték Demóna 2 (Maleficent II) forgatását.

2014-ben került vászonra a Csipkerózsika főgonoszának élőszereplős története, Demóna szerepében Angelinával. A film szép bevételt produkált a maga 750 milliójával, így nem is csodálkozunk a beharangozott folytatáson. Jolie-t 2015-ben láthattuk utoljára filmvásznon, azóta inkább a rendezői székben tetszeleg, ám a Demóna 2-ben kizárólag főszereplőként vesz részt.

Az első részből Angelina Jolie mellett Elle Fanning is visszatér, akikhez Michelle Pfeiffer (Ingrith királynő), Chiwetel Ejiofor, Ed Skrein és Robert Lindsay, valamint Harris Dickinson csatlakoznak.

It's bring your mom to work day on the #Maleficent2 set!!!!! ✌?

Elle Fanning (@ellefanning) által megosztott bejegyzés,

A filmet Joachim Ronning (A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja) jegyezheti. A tervezett bemutatóról egyenlőre nincs információ, annyit lehet tudni, hogy a forgatás az elmúlt hetekben kezdődött, Angelina pedig októberben fog csatlakozni a stábhoz. A színésznő saját elmondása szerint a cselekmény erősen támaszkodik majd az első részben történtekre, ő pedig alig várja, hogy ismét szereplőként vegyen részt a filmes munkálatokban. Ez érthető is, tekintve, hogy a rendezésében készült filmek nem döngetik a bevételi listák csúcsait.

spot_imgspot_img

Legutóbbi csutkaságok

Sonic, a sündisznó: miért rajong érte a világ több mint 30 éve?

Van valami különleges abban, amikor egy kék sündisznó felforgatja...

Mit mutat valójában egy gyerek IQ teszt? – Útmutató szülőknek

Egy gyerek IQ teszt azt vizsgálja, hogyan gondolkodik, következtet...

Mivel lepd meg lányaidat szülinapjukon: 6 ajándékötlet

Egy kislány születésnapja mindig különleges alkalom. Ilyenkor nem csupán...

Miért vált nélkülözhetetlenné a papír kéztörlő a mindennapokban?

A papír kéztörlő mára észrevétlenül beépült a mindennapi életünkbe....

A kutyák szájhigiéniája épp olyan fontos, mint a miénk

Sok gazdi számára talán meglepő, de a statisztikák világosan...

Csutkás kategóriák

Földünk

Mintha egy Disney-filmből bukkant volna elő – Mont-Saint-Michel, a francia mesekastély

Victor Hugo, XIX. századi francia író-költő szerint, Mont-Saint-Michel nem...

Lenyűgöző könyvtárak a világ minden tájáról

A világon megtalálható könyvtárak mindegyike egészen különleges a maga...

Papakolea gyönyörű zöld homokos tengerpartja

Ka Lae közelében található meg Papakolea, amely az USA...

A Jindo sziget csodája

Dél-Korea harmadik legnagyobb szigete a Jindo. Évente összesen két...

Indonézia búvárparadicsoma: Raja Ampat

Ez a világon egyedülálló élővilággal rendelkező földrész Indonéziához tartozik,...
spot_imgspot_img

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Hasonló csutkaságok

Baba takaró szett – amikor a babaszoba kényelme tudatos döntésből születik

Az első hetek és hónapok a kisbaba érkezése után tele vannak meghitt pillanatokkal, új rutinokkal és olyan döntésekkel, amelyekben a szülők egyszerre keresik a biztonságot, a kényelmet és a megbízható minőséget. Ilyenkor különösen fontossá válik,...

Sonic, a sündisznó: miért rajong érte a világ több mint 30 éve?

Van valami különleges abban, amikor egy kék sündisznó felforgatja a videojátékok világát, és generációkon átívelő kultikus jelenséggé válik. Sonic the Hedgehog 1991-ben robbant be a képernyőkre, és azóta sem állt meg. Gyorsaság, kaland, barátság és egy...

Mivel lepd meg lányaidat szülinapjukon: 6 ajándékötlet

Egy kislány születésnapja mindig különleges alkalom. Ilyenkor nem csupán egy újabb év elteltét ünnepeljük, hanem azt is, mennyit fejlődött, mennyit változott, és mennyi örömet hoz a mindennapjainkba. Szülőként, nagyszülőként vagy családtagként gyakran szeretnénk olyan ajándékot...

Sonic, a sündisznó: miért rajong érte a világ több mint 30 éve?

Van valami különleges abban, amikor egy kék sündisznó felforgatja a videojátékok világát, és generációkon átívelő kultikus jelenséggé válik. Sonic the Hedgehog 1991-ben robbant be a képernyőkre, és azóta sem állt meg. Gyorsaság, kaland, barátság és egy...

Legyengült immunrendszer esetén gondos odafigyelés szükséges a ruhaválasztás- és tisztítás terén is

Amikor egy gyermeknek egy daganatos megbetegedés vagy kemoterápiás kezelés miatt legyengül az immunrendszere, a mindennapok teljesen új értelmet nyernek. Olyan apró részletek is kiemelt jelentőséget kapnak, amelyekre korábban talán senki sem gondolt volna különösebben. A...