Újra mozikban a Macskafogó – ekkortól láthatod az egyik legjobb magyar mesét

​32 éve mutatták be Magyarországon a később nemzetközi sikereket is bezsebelő Macskafogót, amit most digitálisan is felújítottak, így hamarosan széles vásznon is újranézhetjük a klasszikust.

Az 1986-ban bemutatott magyar–német–kanadai rajzfilm műfaját tekintve egyszerre bűnügyi film, filmvígjáték, kalandfilm és sci-fi. Rendezője Ternovszky Béla, producere Kunz Román, írója Nepp József, zeneszerzője pedig Deák Tamás. A mozifilm Pannónia Filmstúdió gyártásában készült, és nagy sikert aratott Magyarországon, majd később külföldön is.

Anno a legnépszerűbb magyar színészek adták a hangjukat ehhez a remekműhöz: Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter, Bodrogi Gyula, Mikó István és a többi közreműködő számos szállóigévé vált párbeszéddel ajándékozta meg a közönséget. A hagyományos animációs technikával, a Pannónia Filmstúdióban készült film a keletkezése óta mit sem veszített frissességéből, népszerűsége mindmáig töretlen, a benne hallható dalok közül pedig több is időtlen slágerré vált.

Az ismert történet főhőse egy titkos egérügynök, Grabowsky, akit Pokyóba küldenek, hogy hozza el annak a szerkezetnek a titkos tervét, amely megmenthetné az egércivilizációt a mindenre elszánt gonosz macskák szindikátusától. A rajzfilmklasszikus 4K minőségben restaurált képpel és digitálisan felújított hanggal kerül újra a vászonra, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Pannonia Entertainment filmforgalmazó együttműködésében, szeptember 13-tól országszerte közel ötven moziban.

Íme, a felújított Macskafogó előzetese:

A Pannonia Entertainment közleménye szerint a film premier előtti díszbemutatója szeptember 9-én, vasárnap 17:00 órakor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a 2. Budapesti Klasszikus Film Maraton egyik kiemelt programjaként. A gálavetítés alkalmából a film előtt kerekasztal-beszélgetésen elelevenítik fel a meghívott alkotók a film megszületését, majd a Fourtissimo jazz-zenekar játszik élőben Macskafogó-filmzenéket, köztük Lusta Dick legendás trombitaszólóját. A program részeként egy exkluzív filmes relikvia- és designkiállítást is láthat a közönség a Macskafogo.hu csapata jóvoltából.

Ha nem tudsz várni a bemutatóig, itt megnézheted az eredeti Macskafogót. 🙂

spot_imgspot_img

Legutóbbi csutkaságok

Miért vált nélkülözhetetlenné a papír kéztörlő a mindennapokban?

A papír kéztörlő mára észrevétlenül beépült a mindennapi életünkbe....

A kutyák szájhigiéniája épp olyan fontos, mint a miénk

Sok gazdi számára talán meglepő, de a statisztikák világosan...

Mit jelent fácánnal álmodni?

Az álmok világa rejtélyes és szimbólumokban gazdag, ahol a...

Mit jelent lámpával álmodni? – Teljes álomfejtések és értelmezések

Az álmok világa egy rejtélyes táj, ahol a tudatalattink...

Terhességi teszt: mikor érdemes elvégezni, pontossági tényezők és helyes leolvasás

A két csík megjelenésére való várakozás pillanatai egyszerre lehetnek...

WordPress weboldal készítés vállalkozóknak: lépésről lépésre útmutató kezdőknek

Egy modern vállalkozás számára a digitális jelenlét már nem...

Csutkás kategóriák

Földünk

Mintha egy Disney-filmből bukkant volna elő – Mont-Saint-Michel, a francia mesekastély

Victor Hugo, XIX. századi francia író-költő szerint, Mont-Saint-Michel nem...

Lenyűgöző könyvtárak a világ minden tájáról

A világon megtalálható könyvtárak mindegyike egészen különleges a maga...

Papakolea gyönyörű zöld homokos tengerpartja

Ka Lae közelében található meg Papakolea, amely az USA...

A Jindo sziget csodája

Dél-Korea harmadik legnagyobb szigete a Jindo. Évente összesen két...

Indonézia búvárparadicsoma: Raja Ampat

Ez a világon egyedülálló élővilággal rendelkező földrész Indonéziához tartozik,...
spot_imgspot_img

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Hasonló csutkaságok

Karácsonyi ajándékötletek 4-10 éves gyerekeknek: Praktikus, szórakoztató és szeretettel válogatott

Olyan ajándékot keres, amely a gyerekeknek tényleg tetszeni fog – és egy hét múlva nem fog eltűnni az ágy alatt? Összeállítottunk egy válogatást bevált karácsonyi ajándékötletekből 4–10 éves gyerekeknek, amelyek ötvözik a játékot, a fejlődést, az örömöt és...

Vuk mesekvíz

Szeretnéd tesztelni, mennyire emlékszel a Vuk rajzfilmre, az egyik legemlékezetesebb és legnépszerűbb magyar mesére? Ez a játék nem csak szórakoztató, de arra is ösztönöz, hogy újra felfedezzük a klasszikus meséket. Vuk története számtalan fontos tanulsággal...

A nagy Így neveld a sárkányodat mesekvíz!

Szeretnél egy kalandos utazásra indulni a sárkányok és vikingek világába? Akkor neked való ez a kvíz! Az "Így neveld a sárkányodat" egy lenyűgöző mesesorozat, ami tele van izgalommal, kalanddal és humorral. A Hibbant-szigeti vikingek és...

Ízületi támogatás minden életkorban: hogy kutyánk idős korban is fájdalmak nélkül élhessen

A kutyák ízületeinek védelme nem csupán időskorban válik fontossá – már kölyökkortól kezdve figyelmet érdemel ez a terület. Az ízületi támogatás korai elkezdése meghatározza kedvencünk életminőségét és mozgásképességét minden életszakaszban. A kutyák ízületei óriási terhelésnek vannak...

Karácsonyi ajándékötletek 4-10 éves gyerekeknek: Praktikus, szórakoztató és szeretettel válogatott

Olyan ajándékot keres, amely a gyerekeknek tényleg tetszeni fog – és egy hét múlva nem fog eltűnni az ágy alatt? Összeállítottunk egy válogatást bevált karácsonyi ajándékötletekből 4–10 éves gyerekeknek, amelyek ötvözik a játékot, a fejlődést, az örömöt és...