A Jindo sziget csodája

Dél-Korea harmadik legnagyobb szigete a Jindo. Évente összesen két alkalommal lehet Jingo és Modo szigete között átkelni, hiszen a szigetek nagy csodája a szétnyíló tenger. Ilyenkor mintegy 30-40 méter széles út nyílik meg mindenki előtt, amely 2,8 kilométer hosszú és át lehet rajta kelni akár száraz lábbal is. A tenger ebben az időpontban 2 órán keresztül nyílik meg, ez az idő áll mindenkinek a rendelkezésére, hogy átkeljen az úton. A csoda februárban és júniusban tapasztalható így ezekre az időpontokra hatalmas ünnepséggel készülnek a helyiek.

A Jindo Sea Parting fesztiválon jindo népdalok csendülnek fel, dob előadásokat hallhatunk és láthatjuk a sámánokat is. Modern lézer show, néptánc és tűzijáték is várja az érdeklődőket. Nagyon sok turista érkezik ebben az időpontban, hogy saját szemükkel láthassák a csodát, amelyet manapság a “koreai Mózes csodájaként” is emlegetnek. A különleges árapály sokakat lebilincsel. Ezt a különleges jelenséget a nyugati világ számára 1975-ben Pierre Randi nagykövet jelentette be egy francia újságban.

spot_imgspot_img

Legutóbbi csutkaságok

Miért vált nélkülözhetetlenné a papír kéztörlő a mindennapokban?

A papír kéztörlő mára észrevétlenül beépült a mindennapi életünkbe....

A kutyák szájhigiéniája épp olyan fontos, mint a miénk

Sok gazdi számára talán meglepő, de a statisztikák világosan...

Mit jelent fácánnal álmodni?

Az álmok világa rejtélyes és szimbólumokban gazdag, ahol a...

Mit jelent lámpával álmodni? – Teljes álomfejtések és értelmezések

Az álmok világa egy rejtélyes táj, ahol a tudatalattink...

Terhességi teszt: mikor érdemes elvégezni, pontossági tényezők és helyes leolvasás

A két csík megjelenésére való várakozás pillanatai egyszerre lehetnek...

WordPress weboldal készítés vállalkozóknak: lépésről lépésre útmutató kezdőknek

Egy modern vállalkozás számára a digitális jelenlét már nem...

Csutkás kategóriák

Földünk

Mintha egy Disney-filmből bukkant volna elő – Mont-Saint-Michel, a francia mesekastély

Victor Hugo, XIX. századi francia író-költő szerint, Mont-Saint-Michel nem...

Lenyűgöző könyvtárak a világ minden tájáról

A világon megtalálható könyvtárak mindegyike egészen különleges a maga...

Papakolea gyönyörű zöld homokos tengerpartja

Ka Lae közelében található meg Papakolea, amely az USA...

Indonézia búvárparadicsoma: Raja Ampat

Ez a világon egyedülálló élővilággal rendelkező földrész Indonéziához tartozik,...

Káprázatos szentjánosbogár barlangok Új-Zélandon

Új-Zéland, ez a Csendes-óceánban lévő szigetcsoport alkotta állam a...
spot_imgspot_img

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Hasonló csutkaságok

Mintha egy Disney-filmből bukkant volna elő – Mont-Saint-Michel, a francia mesekastély

Victor Hugo, XIX. századi francia író-költő szerint, Mont-Saint-Michel nem más, mint az óceán piramisa. A Couesnon folyó torkolatában lévő árapálysziget alig 1 km-re esik a normandiai partoktól. Eredeti jellegzetességét, miszerint apálykor szárazföldön gyalogszerrel megközelíthető, ám...

Lenyűgöző könyvtárak a világ minden tájáról

A világon megtalálható könyvtárak mindegyike egészen különleges a maga módján, hiszen régi könyveket rejtenek és vele a régi időket akár modern épületekben is. A könyvtárakban hatalmas termek, régi freskók, gyönyörű faldíszítések, rendhagyó építészeti megoldások is...

Papakolea gyönyörű zöld homokos tengerpartja

Ka Lae közelében található meg Papakolea, amely az USA és Hawaii legdélibb pontja. Nem egyszerű megközelíteni, hiszen nagyon sok kilométert kell gyalogosan megtenni, mire a meredek sziklák között elérjük. A helyszínre érve azonban hamar rájövünk,...

Ízületi támogatás minden életkorban: hogy kutyánk idős korban is fájdalmak nélkül élhessen

A kutyák ízületeinek védelme nem csupán időskorban válik fontossá – már kölyökkortól kezdve figyelmet érdemel ez a terület. Az ízületi támogatás korai elkezdése meghatározza kedvencünk életminőségét és mozgásképességét minden életszakaszban. A kutyák ízületei óriási terhelésnek vannak...

Karácsonyi ajándékötletek 4-10 éves gyerekeknek: Praktikus, szórakoztató és szeretettel válogatott

Olyan ajándékot keres, amely a gyerekeknek tényleg tetszeni fog – és egy hét múlva nem fog eltűnni az ágy alatt? Összeállítottunk egy válogatást bevált karácsonyi ajándékötletekből 4–10 éves gyerekeknek, amelyek ötvözik a játékot, a fejlődést, az örömöt és...