Kiderült ki alakítja az élőszereplős Mulan főgonoszát

Kína legnépszerűbb mondájának 1998-as Disney feldolgozása pillanatok alatt meghódította a közönséget. 2017 novemberében röppent fel a hír, hogy a rajzfilm élőszereplős feldolgozást kap. Az idő előre haladtával egyre több új infó lát napvilágot a készülő filmmel kapcsolatban. Mulan szerepére bő egy év keresgélés után választották ki Liu Yifei, 31 éves kínai színésznőt, aki több, mint 100 jelöltet utasított maga mögé.

Liu Yifei lesz Mulan az élőszereplős Disney mesében….

Ezúttal a Mulan főgonoszának kilétére derült fény. Az apja helyett harcba vonuló hős leány főellenfelének karakterét Jason Scott Lee alakítja majd. Az amerikai színész és harcművész 1966-ban született. Olyan filmekben láthattuk, mint a Lilo & Stitch, Sárkány: A Bruce Lee story vagy a Dzsungel könyve (Maugli szerepében).

Jason Scott Lee, mint Bori Khan lesz Mulan ellensége

A filmet Kínában, Új-Zélandon és Ausztráliában forgatják. A munkálatok már nagyban zajlanak, Nici Caro rendező egy interjúban azt nyilatkozta, hogy az alkotásban egy rajzfilmes betétdal sem fog elhangzani. Később, látva a rajongói elégedetlenséget módosított kijelentésén. A kész műre még kicsit várnunk kell, az élőszereplős Mulan a tervek szerint 2020 március 27-én kerül az amerikai mozikba.

spot_imgspot_img

Legutóbbi csutkaságok

Mire jó a Milgamma? – Amit az idegfájdalomról és a B-vitaminokról tudni érdemes

A Milgamma olyan, B-vitaminokat tartalmazó gyógyszerkészítmény-család, amelyet főleg idegbántalmak, idegfájdalmak...

Sonic, a sündisznó: miért rajong érte a világ több mint 30 éve?

Van valami különleges abban, amikor egy kék sündisznó felforgatja...

Mit mutat valójában egy gyerek IQ teszt? – Útmutató szülőknek

Egy gyerek IQ teszt azt vizsgálja, hogyan gondolkodik, következtet...

Mivel lepd meg lányaidat szülinapjukon: 6 ajándékötlet

Egy kislány születésnapja mindig különleges alkalom. Ilyenkor nem csupán...

Miért vált nélkülözhetetlenné a papír kéztörlő a mindennapokban?

A papír kéztörlő mára észrevétlenül beépült a mindennapi életünkbe....

Csutkás kategóriák

Földünk

Mintha egy Disney-filmből bukkant volna elő – Mont-Saint-Michel, a francia mesekastély

Victor Hugo, XIX. századi francia író-költő szerint, Mont-Saint-Michel nem...

Lenyűgöző könyvtárak a világ minden tájáról

A világon megtalálható könyvtárak mindegyike egészen különleges a maga...

Papakolea gyönyörű zöld homokos tengerpartja

Ka Lae közelében található meg Papakolea, amely az USA...

A Jindo sziget csodája

Dél-Korea harmadik legnagyobb szigete a Jindo. Évente összesen két...

Indonézia búvárparadicsoma: Raja Ampat

Ez a világon egyedülálló élővilággal rendelkező földrész Indonéziához tartozik,...
spot_imgspot_img

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Hasonló csutkaságok

Baba takaró szett – amikor a babaszoba kényelme tudatos döntésből születik

Az első hetek és hónapok a kisbaba érkezése után tele vannak meghitt pillanatokkal, új rutinokkal és olyan döntésekkel, amelyekben a szülők egyszerre keresik a biztonságot, a kényelmet és a megbízható minőséget. Ilyenkor különösen fontossá válik,...

Sonic, a sündisznó: miért rajong érte a világ több mint 30 éve?

Van valami különleges abban, amikor egy kék sündisznó felforgatja a videojátékok világát, és generációkon átívelő kultikus jelenséggé válik. Sonic the Hedgehog 1991-ben robbant be a képernyőkre, és azóta sem állt meg. Gyorsaság, kaland, barátság és egy...

Mivel lepd meg lányaidat szülinapjukon: 6 ajándékötlet

Egy kislány születésnapja mindig különleges alkalom. Ilyenkor nem csupán egy újabb év elteltét ünnepeljük, hanem azt is, mennyit fejlődött, mennyit változott, és mennyi örömet hoz a mindennapjainkba. Szülőként, nagyszülőként vagy családtagként gyakran szeretnénk olyan ajándékot...

Mire jó a Milgamma? – Amit az idegfájdalomról és a B-vitaminokról tudni érdemes

A Milgamma olyan, B-vitaminokat tartalmazó gyógyszerkészítmény-család, amelyet főleg idegbántalmak, idegfájdalmak és bizonyos, idegrendszerhez kapcsolódó panaszok kezelésére alkalmaznak, de a pontos felhasználás attól is függ, hogy Milgamma bevont tablettáról, Milgamma N lágy kapszuláról, Milgamma Neuro tablettáról vagy...

Baba takaró szett – amikor a babaszoba kényelme tudatos döntésből születik

Az első hetek és hónapok a kisbaba érkezése után tele vannak meghitt pillanatokkal, új rutinokkal és olyan döntésekkel, amelyekben a szülők egyszerre keresik a biztonságot, a kényelmet és a megbízható minőséget. Ilyenkor különösen fontossá válik,...