Unatkozol? Akkor ezt az 5 mesét ajánljuk megnézésre! 🤗

Néha érzi úgy az ember, hogy már semmi érdekeset nem talál a neten, youtube-on, facebook-on vagy csak lusta ahhoz, hogy eszébe jusson milyen jó kis meséket kellene néznie ahhoz, hogy az unalmas percei hirtelen érdekes időtöltéssé alakuljon át! A CsutkaManó lelkes kis csapata vette a fáradtságot és utánanézett melyek azok a mesés mesék, amiket nézve még akkor sem fogunk unatkozni, ha már láttuk az említett mesefilmet.

Horton

Horton, az elefánt egy segélykiáltásra figyel fel, amely a levegőben lebegő szöszről érkezik. Kiderül, hogy a szöszön értelmes civilizálció él, a maga mikroszkopikus méretű lakóival. A település neve szuperkicsi Kifalva, a lakói pedig hiperszuperkicsi Kik. Annak ellenére, hogy dzsungelbéli társai folyamatosan fenyegetik és nevetségesnek találják a viselkedését, Horton elszánja magát, hogy megmenti a veszélybe került kifalviakat, és olyan helyet keres nekik, ahol biztonságban élhetnek.

Horton teljes mesefilm

Vaiana

Háromezer évvel ezelőtt a világ legjobb tengerészei keresztülhajóztak a Csendes-óceánon, és felfedezték Óceánia számos szigetét. Azonban ezután ezer évig nem utaztak ismét, és senki sem tudja, miért. Vaiana, a kalandvágyó tini, aki vakmerő küldetésre indul, hogy megmentse népét. Útja során Vaiana találkozik az egykoron hatalmas félistenként tisztelt Mauival, aki szárnyai alá veszi a lányt, hogy igazi felfedezőt faragjon belőle. Együtt vágnak neki a nyílt óceánnak, az út pedig nem szűkölködik az eseményekben. Hatalmas szörnyekkel és elképesztő veszélyekkel szállnak szembe, s közben Vaiana teljesíti ősei küldetését és felfedezi azt, amit a legjobban keresett: saját magát.

Vaiana teljes mesefilm ÉLŐBEN

A hercegnő és a béka

New Orleans az 1920-as években. A fiatal Tianának nincs ideje a romantikára. A lány arról álmodik, hogy egyszer övé lesz a francia negyed legjobb étterme. A városba érkezik Maldónia királyi sarja, az elkényeztetett Naveen herceg. A gonosz Dr. Facilier fekete mágiával meg akarja szerezni az értékeit. Az elhibázott varázslatnak köszönhetően azonban Naveen békává változik. Abban reménykedik, hogy Tiana csókjára visszaváltozik, ám ehelyett a lányból is béka lesz. Üldözőik elől menekülve a békapár elindul megkeresni Odie mamát, hogy segítsen rajtuk mágikus erejével.

https://meseonline.hu/a-hercegno-es-a-beka-online-mese/

Lorax

A Lorax Dr. Seuss klasszikus meséjének animációs adaptációja, melyben egy fiú keresi azt az egyetlen dolgot, amivel belophatja magát álmai hölgyének szívébe. Ehhez azonban meg kell fejtenie a Lorax történetét. A Lorax egy zsémbes, mégis elbűvölő lény, aki azért harcol, hogy megvédje világát.

https://meselandia.tv/lorax-teljes-mesefilm/

Énekelj!

Az Énekelj! egy állatok által benépesített emberi világban játszódik. Buster Moon, az elegáns koala egy valaha szebb napokat látott színház igazgatója. Buster örök optimista – na jó, azért kissé zsivány is -, de mindennél jobban szereti a színházát, és bármit megtenne azért, hogy az fennmaradjon. Látva, hogy élete álma az összeomlás szélén áll, egy utolsó esélye van, hogy visszaadja ékkövének a régi fényét: megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét.
Öt versenyző emelkedik ki a többiek közül: egy egér, akinek a hangja és a modora is simulékony; egy félénk tini elefánt, akinek hatalmas a lámpaláza; egy túlhajszolt anya, aki 25 kismalacot gondoz; egy ifjú gengszter gorilla, aki szakítani akar a kétes családi múlttal; és egy punk-rock tarajos sül, aki az arrogáns pasiját igyekszik lerázni magáról. Mind az öten abban a reményben érkeznek Buster színpadára, hogy meg tudják változtatni addigi életüket…

Énekelj! online mesefilm

spot_imgspot_img

Legutóbbi csutkaságok

Mit lehet sütni minisütőben? 7 egyszerű és finom ötlet

Nem kell feltétlenül nagy konyha vagy hagyományos sütő ahhoz,...

Születésnapi meglepetések lányoknak – játék, kreativitás és egy kis saját birodalom

Gyereknek ajándékot választani egyszerre hálás és kényes feladat. Egy...

A 20 legemlékezetesebb Disney-rajzfilmdal, amit legalább egyszer mindenkinek hallania kell

A Disney-rajzfilmekben sokkal több van, mint színes karakterek, vicces...

Hogyan válasszunk fejlesztőjátékot a négyéves korosztálynak?

Az óvodáskor középső időszaka, a negyedik életév betöltése hatalmas...

Hogyan válhatnak a gyerekek kedvenc hősei egy születésnapi kaland főszereplőivé?

A gyerekek nem egyszerűen játszanak: a játék során történeteket...

Trükkök a tányéron, harmónia a mindennapokban

A válogatós korszak szinte minden családban komoly fejtörést okoz,...

Mire jó a Milgamma? – Amit az idegfájdalomról és a B-vitaminokról tudni érdemes

A Milgamma olyan, B-vitaminokat tartalmazó gyógyszerkészítmény-család, amelyet főleg idegbántalmak, idegfájdalmak...

Csutkás kategóriák

Földünk

Mintha egy Disney-filmből bukkant volna elő – Mont-Saint-Michel, a francia mesekastély

Victor Hugo, XIX. századi francia író-költő szerint, Mont-Saint-Michel nem...

Lenyűgöző könyvtárak a világ minden tájáról

A világon megtalálható könyvtárak mindegyike egészen különleges a maga...

Papakolea gyönyörű zöld homokos tengerpartja

Ka Lae közelében található meg Papakolea, amely az USA...

A Jindo sziget csodája

Dél-Korea harmadik legnagyobb szigete a Jindo. Évente összesen két...

Indonézia búvárparadicsoma: Raja Ampat

Ez a világon egyedülálló élővilággal rendelkező földrész Indonéziához tartozik,...
spot_imgspot_img

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Hasonló csutkaságok

Születésnapi meglepetések lányoknak – játék, kreativitás és egy kis saját birodalom

Gyereknek ajándékot választani egyszerre hálás és kényes feladat. Egy jól eltalált születésnapi meglepetés nemcsak a kibontás pillanatában okoz örömet, hanem napokkal, hetekkel később is előkerül: szerepjátékhoz, alkotáshoz, öltözködéshez, meséléshez vagy a saját szoba rendezgetéséhez. Lányoknak...

A 20 legemlékezetesebb Disney-rajzfilmdal, amit legalább egyszer mindenkinek hallania kell

A Disney-rajzfilmekben sokkal több van, mint színes karakterek, vicces jelenetek és boldog befejezések. Egy igazán jó dal néhány perc alatt elmondja, mire vágyik a főhős, mitől fél, miért szerelmes, vagy miért kell végre kiállnia önmagáért....

Hogyan válhatnak a gyerekek kedvenc hősei egy születésnapi kaland főszereplőivé?

A gyerekek nem egyszerűen játszanak: a játék során történeteket építenek, szerepeket próbálnak ki, és kapcsolatokat teremtenek egymással. Nem véletlen, hogy a mai gyerekek kedvenc témái, legyen szó a Minecraft világáról, Sonic kalandjairól, a Mancs őrjáratról vagy...

Csutkamanó kísérletei: A menekülő bors – Vajon miért szalad el a mosogatószertől?

Képzeld el, hogy egy tányérnyi víz tetején békésen úszkálnak az apró fekete borsszemek. Semmi különös nem történik. Aztán Csutkamanó odanyújtja az ujját, amelyre előtte egyetlen csepp mosogatószert tett. És hirtelen… HUSS! A borsszemek szinte egyszerre rohannak a tányér...

Születésnapi meglepetések lányoknak – játék, kreativitás és egy kis saját birodalom

Gyereknek ajándékot választani egyszerre hálás és kényes feladat. Egy jól eltalált születésnapi meglepetés nemcsak a kibontás pillanatában okoz örömet, hanem napokkal, hetekkel később is előkerül: szerepjátékhoz, alkotáshoz, öltözködéshez, meséléshez vagy a saját szoba rendezgetéséhez. Lányoknak...