A Micimackó, eredeti címén Winnie the Pooh, 1926-ban megjelent regény, írója A.A. Milne. Azt régóta tudjuk, hogy a történetet az író kisfia, Christopher Robin ihlette. A fiúcska annyira megkedvelt egy állatkerti fekete medvét, Winnipeget, hogy rendszeresen látogatta és kedvenc plüssmackóját is az állatkert bájos lánymedvéjéről nevezte el.
Egy nemrégiben megjelent mesekönyv rántja le a leplet Winnipeg kalandos életútjáról. A főként Észak-Amerikában őshonos fekete medvét Harry Colebourne hadnagy még az első világháború idején vásárolta mindössze 20 dollárért. Ember és állat közt szokatlanul erős kötődés alakult ki. Ennek a különös barátságnak állít emléket a hadnagy dédunokája, Lindsey Mattick a közelmúltban kiadott Finding Winnie: The True Story of the World’s Most Famous Bear című mesekönyvvel.
Winnipeg, Colebourne hadnagy ezredének hivatalos kabalaállata volt. Amikor Harryt visszavezényelték Franciaországba, Winnipeget fájó szívvel a londoni állatkertnek ajándékozta. Ide járt az ifjú Christopher, itt szerette meg a medvelányt és ez a rajongás adta az író édesapának a Micimackó című mese alapötletét. A Százholdas Pagony Róbert Gidája nem más, mint a szerző kisfia, Christopher Robin. A történetben szereplő állatok szinte mindegyike a gyermek szeretett plüssállatairól lett mintázva.
Ezek után valószínűsíthető, hogy az alkotói fantázia szüleménye mellett Milne egyéb, a valóságnak megfelelő elemeket is átültetett a regényébe. Bár a 2011-es Disney feldolgozásban Micimackó eredeti hangja Jim Cummings, a magyar szinkront pedig Mikó Istvánnak köszönhetjük, mégis valószínűsíthető, hogy az együgyű mackó neme megegyezik Winnipeg nemével, vagyis Róbert Gida legjobb barátja a látszat ellenére egy medvelány.
Micimackó fiú.
Mindannyiunk kedvenc csekélyértelmű medvebocsának nemi mibenlétén csak azok törik a fejüket, akik a számtalan rajzfilm-adaptációra hivatkozva feleslegesnek tartják felütni a fentebb említett ’26-os regényt.
Mindenki az eredeti címből indul ki, pedig még csak komolyabb utánajárás sem szükséges: beírod a keresőbe a regény szerzőjét, címét, utána biggyeszted a ,,pdf” betűket, megnyitod a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalához vezető találatot, majd figyelmesen elolvasod az első fejezet első néhány sorát.
Kezdődik úgy: ,,Íme, Medveczky Medve úr…” Később: ,,Különben is épp most ért le a lépcső aljára, és hajlandó nektekbemutatkozni:
– Micimackó.
Amikor először hallottam a nevét, én is azt kérdeztem, amit ti akartok kérdezni: “Hát nem fiú? Azt hittem, fiú.”
– Én is azt hittem – mondja Róbert Gida.
– De hát akkor nem lehet Mici a neve! Mért hívod Micinek?
– Nem én hívom…
– De hát azt mondtad.
– Mert úgy hívják. Nem érted, hogy úgy hívják?”
Az eredeti, angol nyelvű regényben is végig hímnemű személyes névmást használ az író.
A mackó egy kisfiúé. Winnie-ről nevezte el ugyan, de nem különösebben érdekelte, hogy az lánynév. Christopher Robin kisfiú, így a mackója is fiú. Logikus, nem? (7 éves kor alatt teljesen.)
Ha már mindenképpen ilyen filozofikus hangulatban vagytok, ne tényeket tálaljatok talányként, gondolkozzatok inkább az élet értelmén, a boldogságon, Istenen, a halálon, vagy bármin, ami nincs ilyen egyértelműen és kézen foghatón papírra vetve…
Micimackó FIÚ!!!
Itt az eredeti angol nyelvű mese egy kis részlete A.A.Milne tollából személyesen. Végig HÍMNEMŰ névmásokat használ!!! (He’s Winnie stb…).
Szóval egyértelműen FIÚ, kár is ezen vitatkozni.
When I first heard his name, I said, just as you are going to say, “But I thought he was a boy?”
“So did I,” said Christopher Robin.
“Then you can’t call him Winnie?”
“I don’t.”
“But you said — ”
“He’s Winnie-ther-Pooh. Don’t you know what ‘ther’ means?”
“Ah, yes, now I do,” I said quickly; and I hope you do too, because it is all the explanation you are going to get.
Sometimes Winnie-the-Pooh likes a game of some sort when he comes downstairs, and sometimes he likes to sit quietly in front of the fire and listen to a story. This evening —
“What about a story?” said Christopher Robin.
“What about a story?” I said.
“Could you very sweetly tell Winnie-the-Pooh one?”
“I suppose I could,” I said. “What sort of stories does he like?”
“About himself. Because he’s that sort of Bear.”